2013. január 1-jétől elektronikus levélben is történhet a kapcsolattartás egy új jogszabály szerint. Abban az esetben jelentkezhetnek e-mailben a munkanélküliek, ha álláskeresési járadék vagy nyugdíj előtti álláskeresési segély iránti kérelmet nyújtanak be, nyilvántartásba vételüket kérelmezik, illetve valamilyen változást jelentenek be.

Az e-mailes kapcsolattartás csak akkor lehetséges, ha az ügyfél írásbeli nyilatkozatot tesz, és ezzel egyidejűleg megadja a kapcsolattartáshoz szükséges elektronikus címet, ezt bármikor megtehetik. Az első jelentkezés alkalmával a kirendeltség nyilatkozat nélkül is fogadja az e-mailt.

Az ügyfelek az e-maileket a lakcím, vagy tartózkodási hely szerinti illetékes kirendeltség e-mail címére küldhetik meg. Ezek az e-mail címek megtalálhatóak a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapjának foglalkoztatási részében az Elérhetőségek link alatt. A hivatal közölte: a kirendeltség minden e-mailre válaszol legkésőbb a beérkezést követő munkanapon.

Milyen adatok kellenek?

Minden levélben fel kell tüntetni a nevet, a születési dátumot, a lakcímet vagy tartózkodási helyet, vagy pedig a nevet és taj számot. Az e-mailben meg kell nevezni a levél tárgyát, azaz hogy milyen ügyet szeretne így intézni az ügyfél.

Ha a kirendeltségre beérkező e-mailben szereplő adatok nem azonosíthatóak egyértelműen, akkor a kirendeltség válaszlevélben bekéri azokat, amelyek szükségesek. Ha a kirendeltség válaszlevelére 15 nap elteltével nem érkeznek meg az adatok, akkor azt mulasztásnak kell tekinteni és az ügyintézés nem indítható el. A határidő elmulasztása esetén nem lehet a kirendeltség által küldött levél el nem olvasására hivatkozni.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A kirendeltség válaszában személyes megjelenésre szólítja fel az e-mail küldőjét egy megadott időpontban, vagy egy időtartamban, ekkor kötelező megjelenni az illetékes munkaügyi központban. Ha az álláskereső nem jelenik meg, akkor ezt mulasztásnak tekintik, és az eljárást nem lehet elindítani.

Hamarabb jár az álláskeresési járadék

Az e-mail elküldése szándéknyilatkozatnak minősül, amellyel az álláskereső, közvetítést vagy szolgáltatást kérő személy jelzi, hogy a célja munkanélküli ellátás kérése és/vagy a nyilvántartásba vétel.

Ha az e-mail küldője a meghatározott határidőn belül személyesen jelentkezik a kirendeltségen, akkor a ellátás iránti és a nyilvántartásba vételi kérelem időpontja az e-mail kirendeltségre történő beérkezésének a napja lesz. Így tehát ez a dátum lesz az ellátás folyósításának kezdőnapja. Ezzel akár több napot is ,,nyerhet" a regisztrált munkanélküli: hiszen ha nem elektronikus úton jelentkezett volna, elképzelhető, hogy csak későbbre kapott volna időpontot a személyes megjelenésre, és csak akkortól vennék nyilvántartásba.

Nem kell utazni

Ez év elejétől azt is bejelentheti e-mailben az álláskereső, ha például sikerült állást találnia, gyermeke született (gyest kap a jövőben), felvették nappali tagozatra valamely iskolába, megváltozott munkaképességűvé vált, letartóztatták vagy önkéntes katonai szolgálatot, illetve vállalt. Ebben az esetben is meg kell adni a fent felsorolt személyes adatokat, valamint a bejelentés tárgyának egyértelmű pontos leírását és a változás időtartamát (a kezdet és a vég dátumát).

A jövőben nem kell minden esetben bemenni a munkaügyi központba, a jelentkezési kötelezettség teljesíthető lesz e-mailben is, ebben az esetben a következő jelentkezés dátumát egy válaszlevélben küldi meg a kirendeltség. Abban az esetben, ha az álláskereső jelentkezési kötelezettségének személyesen vagy e-mail útján nem tesz eleget, a kirendeltség felszólítás nélkül törli az álláskeresők nyilvántartásából, amely az ellátás megszüntetését is maga után vonja.

Az NMH felhívja a figyelmet: az e-mailben vállalt kapcsolattartás bármikor helyettesíthető személyes megjelenéssel is, tehát ha például egy álláskereső visszamondja az internet-előfizetését, akkor személyesen is jelentkezhet majd a munkaügyi központban.

Készítette: Durbák Ildikó