Ahol közel 500 ezret keres egy ügyfélszolgálatos

Perényi Ildikó 2008-ban költözött először Skóciába. Mint mondja, gyerekkora óta érdeklik más kultúrák és a nyelvek, így számára nyilvánvaló volt, hogy az első adandó lehetőséget megragadja, és szerencsét próbál külföldön. Ez a főiskola elvégzése után meg is valósult.

2008 és 2009 között "technical helpdesk advisor" pozícióban dolgozott, ami nem kapcsolódott az eredeti diplomájához köthető szakterülethez, Magyarországon ugyanis nemzetközi kommunikáció szakon végzett. A technikai jellegű pozícióban vállalati ügyfelek internetes problémait kellett kezelni, ami a beérkező hívások során bejelentett hibák diagnosztizálásából és megoldásából állt.

"1-2 évnél tovább nem bírják a helpdesk pozícióban"

"A fizetésem éves szinten 14 ezer font körül volt (390 forintos fontárfolyamon átszámítva ez a bér 5,46 millió forintnak felel meg, amit ha lebontunk 12 hónapra, havi 455 ezer forintra jön ki). Ehhez általában hozzáadódtak a túlórázásból származó plusz összegek. Túlórázásra szinte mindig akadt lehetőség, hétköznap az órabér másfélszeresét, míg hétvégén az órabér kétszeresét fizették" - számol be Ildikó. "A munkaidő heti szinten 37,5 órában volt megszabva, és az általam keresett összeget közepesnek mondanám" - tette hozzá.

Jelenleg egy hasonló pozícióban körülbelül 17-18 ezer fontot lehet keresni éves szinten, illetve pár éves tapasztalattal úgynevezett second és third line helpdesk pozíciókra lehet pályázni, ahol a kereset ennél magasabb. "Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy technical helpdesk pozícióban a saját tapasztalataim szerint 1-2 évnél tovább nem bírják a munkavállalók" - árulta el.

Ahol közel 500 ezret keres egy ügyfélszolgálatos

Ildikó arról is beszámolt, hogy számos ismerőse az egyetem mellett részmunkaidős állasból tartja el magát, és Skóciában heti 20 óra munkával meg lehet annyit keresni, hogy megéljenek belőle.

Buktató: a skót akcentus feladja a leckét

Ildikó tapasztalatai szerint mindenképp lehetséges a végzettségnek megfelelő, vagy azzal azonos szinten lévő pozíciót találni, sőt tovább is képezhetjük magunkat - akár egyetemen, akár szakmai tréningeken. 

"Feltétlenül szükséges ugyanakkor a megfelelő angol nyelvtudás, és ennek elsajátítására nagy hangsúlyt fektetnék az indulás előtt. A skót akcentus nem hiába hírhedt még az angol anyanyelvűek körében is: nehezebb megérteni, és bizonyos helyeken a skót dialektus szavait használják, amivel egy magyarországi nyelvtanulás során az ember biztosan nem találkozik. Ez egy plusz nehézség a kiérkezéskor, de idővel meg lehet szokni a skót angol hangzását."

A Profession.hu-n ilyen külföldi munkákat találhatunk!

"Nem garantált, hogy rögtön sikerül állást találni"

Amellett, hogy a fizetések magasabbak - attól függően, hogy melyik településről van szó -, a megélhetés is drágább. Vidéken a lakbér valamivel kevesebb, mint Edinburghban vagy Glasgowban. Átlagosan egy kétszobás lakást a város központjában havi kb. 500-600 fontért bérelhetünk, amihez a lakás besorolásától függően az önkormányzati adó is hozzáadódik havonta.

Az élelmiszerárak hasonlók, mint Magyarországon, a közlekedés azonban kimondottan drága. Ha szemfülesek vagyunk, akár 10 fontért eljuthatunk Londonba busszal, de ha nem vagyunk rugalmasak időpont szempontjából, egy rövidebb távért akár 10-15 fontot is ki kell fizetni. Egy vonatjegy Edinburgh és Dundee városok között pedig 17-20 fontért vásárolható meg.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az is fontos, hogy megfelelő kezdő összeggel rendelkezzünk a kiköltözéskor, hiszen nem garantált, hogy rögtön sikerül állast találni, egy lakás bérlése pedig nagyon költséges az első egy-két hónapban. Ugyanis általában egyhavi lakbérnek megfelelő foglalót kell letenni a szerződés aláírásakor. Érdemes már akkor az interneten nézelődni, amikor megszületik a kiköltözés ötlete.

"Érdeklődnek a magyar kultúra iránt"

Ildikó az otthonihoz képest a legnagyobb különbséget a multikulturális környezetben látja: a világ szinte minden tájáról érkeznek ide emberek egyetemi tanulmányokat folytatni, vagy munkát vállalni. "Kedvesek és toleránsak a bevándorlókkal, sőt sokan még érdeklődnek is a magyar kultúra iránt."

A másik különbség a skóciai emberek mentalitása lehet: tolerancia az élet minden területen, és az udvariasság még idegenekkel szemben is. Pozitív irányba változtatja az ember mindennapjait, ha visszamosolyognak rá az üzletben, vagy elnézést kérnek tőle - emelte ki Ildikó.

Címkék: külföldi munka, fizetés, helpdesk pozíció, Skócia, Nagy-Britannia

Készítette: Fogas Krisztina