Csütörtökön, július 23-án este 8-kor hozzák nyilvánosságra a 2015-ös felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az idén is megrendezik a Pont Ott Partit Budapesten, az Orczy-parkban, illetve Szolnokon, Pécsett és Szekszárdon is várják az érdeklődőket. A program ITT olvasható.

A minimum ponthatár 2015-ben az alap- és osztatlan képzéseken 280 pont, amelyet az emelt szintű érettségiért, nyelvvizsgáért és OKJ-s szakképesítésért járó pontokkal együtt, de a más jogcímen járó többletpontok nélkül kell elérni. Tavaly még csak 260 volt.

A legtöbb szakon jó eséllyel indulnak a diákok az állami ösztöndíjas helyekért, a legnépszerűbb alapképzésen, a gazdálkodási és menedzsmenten ugyanakkor az idén is huszonötszörös túljelentkezés várható - írja az Eduline.hu

A legtöbben gazdasági és műszaki diplomára vágynak

Ez a szak is a 16 alap-, illetve osztatlan képzés közé tartozik, amelyeken 2013 óta húznak előzetes, a minimum ponthatárnál jóval magasabb központi limitet az állami ösztöndíjas képzésen. Aki ezt nem éri el, csak önköltséges helyre kerülhet be, sőt, ha a szakra utolsóként beférő jelentkező pontszáma magasabb az előzetesnél, a végleges ponthatár is még magasabb lehet. Ezeken a szakokon így az idén is csak a felvételizők töredéke tanulhat majd ingyen. Az idén már további 25 képzésen is hasonló központi ponthatárt húztak, ezek azonban alacsonyabbak. (Íme a lista!

A legnépszerűbb szakok - és az állások!

Alapképzésben és osztatlan képzésben az egyes képzési területek közül (minden munkarendet és finanszírozási formát figyelembe véve) a gazdaságtudományok, valamint a műszaki terület emelkedik ki, együttesen az első helyes jelentkezők mintegy 31 százaléka ide szeretne bekerülni.

A legtöbben gazdasági és műszaki diplomára vágynakPénzügyi, gazdasági területen ilyen állásokat találhatunk.

A legtöbben gazdasági és műszaki diplomára vágynakIT-szakembereknek ilyen állásokat kínálnak a Profession.hu-n.

A legtöbben gazdasági és műszaki diplomára vágynakA mérnökök ezen munkalehetőségek között válogathatnak.

Az alapképzésre vagy osztatlan képzésre jelentkezők több mint négyötöde első helyen ösztöndíjas helyet pályázott meg. Az első helyen önköltséges képzést megjelölők aránya a gazdaságtudományok, a jogi, a művészetközvetítés, valamint a társadalomtudomány képzési területeken a legmagasabb.

A legtöbben gazdasági és műszaki diplomára vágynakA jogászoknak szóló munkák itt találhatók.

A legtöbben gazdasági és műszaki diplomára vágynakMűvészettel kapcsolatos állásokat is kínálnak a Profession.hu-n.

A legtöbben gazdasági és műszaki diplomára vágynakItt böngészhetjük a társadalomtudományi munkalehetőségeket.

Mesterképzésben a pedagógusképzés mellett a bölcsészettudomány, a gazdaságtudományok és a műszaki képzési terület emelkedik ki, de az alapképzéshez képest lényegesen nagyobb a társadalomtudomány és a természettudomány képzési terület részesedése is - derül ki a gyorsjelentésből.

A legtöbben gazdasági és műszaki diplomára vágynakA tanári állásokat itt találjuk.

A legtöbben gazdasági és műszaki diplomára vágynakBölcsészettudományi diplomával ezeket a munkákat pályázhatjuk meg.

A jelentkezők nagy része fiatal

A 2015-ös általános felsőoktatási felvételi eljárás során 105 616-an nyújtottak be jelentkezést valamely felsőoktatási intézménybe. Az adatok szerint a jelentkezők 55 százaléka nő, 45 százaléka férfi. A női jelentkezők főleg a felsőoktatási szakképzéseken (65 százalék) és az osztatlan képzéseken (61 százalék) dominálnak, míg a leginkább kiegyenlítettnek ebből a szempontból az alapképzések számítanak.

A felsőoktatásba jelentkezők 98 százaléka magyar állampolgár, a külföldiek közül a legtöbben Szlovákiából, Szerbiából, Romániából és Ukrajnából érkeztek - derül ki az idei felsőoktatási adatokból, amelynek gyorsjelentését a felvi.hu oldalon tették közzé.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A felvételizők átlagéletkora 23,6 év. Az első helyen mesterképzésre jelentkezők a legidősebbek, átlagéletkoruk megközelíti a 28 évet (27,8), a legfiatalabbak pedig az első helyen osztatlan képzéseket választók, akiknek átlagéletkora 22 év alatt marad (21,5). Az alapképzésekre jelentkezők átlagéletkora 22,6, míg az első helyen felsőoktatási szakképzést megjelölőké 23,6 év. A legfiatalabb, 18-19 éves korcsoport az összes jelentkező mintegy 30 százalékát teszi ki, a felvételizők további 23 százaléka 1994-ben és 1995-ben született.

A felsőoktatásba vágyók kétharmada első helyen alapképzési szakot jelölt meg, a mesterképzést preferálók aránya 20, az osztatlan képzést választóké 10 százalékos. A felsőoktatási szakképzések népszerűsége a tavalyi évhez képest minimálisan emelkedett, idén a jelentkezők 5 százaléka jelölt meg első helyen ehhez a képzési szinthez tartozó szakot.

A nappali képzés a legnépszerűbb, a jelentkezők csaknem háromnegyede (73 százalék) ezt preferálja. Levelező munkarendet jelölt meg első helyen 26 százalékuk, az esti és a távoktatás munkarendet választók aránya alig 1-1 százalék. A diákok 87 százaléka első helyen ösztöndíjas képzésre szeretne bejutni. A legalább két helyet megjelölő jelentkezők negyede második helyen már önköltséges képzést pályázott meg. Levelező munkarendet legnagyobb arányban a mesterképzésre, valamint a felsőoktatási szakképzésre jelentkezők jelöltek meg első helyen, míg az önköltséges forma választása az első helyen alapképzésre igyekvők körében a legnagyobb arányú.

A legtöbben gazdasági és műszaki diplomára vágynakPályakezdőknek, gyakornokoknak ilyen pozíciókat kínálnak a Profession.hu-n!

Összeállította: Durbák Ildikó

Címkék: felsőoktatás, fiatal, pályakezdő, diploma munka, állás karrier