1. Fontos, hogy fontosnak tartsanak

A fontosság vágya még akár olyan alapvető szükségleteket is felül tud írni, mint az éhség. Hiszen ha eszünk, akkor az máris elmúlik. Házasságelemző tanulmányok azt is kimutatták, hogy a legfőbb ok, amiért a nők akár hosszú kapcsolatot is képesek felbontani, az, ha nem méltányolják őket.

Alapvető emberi késztetés legerősebbike az, hogy fontosnak érezzük magunkat. Ez különböztet meg minket az állatoktól is. És ezért használunk névjegykártyát, Facebook profilt, és követjük a divatot ruhákban, mobil eszközökben és autók terén egyaránt. Ez az oka annak, hogy gyerekként már kialakítottunk szűkebb baráti köröket, és a mai napig szükségünk van rájuk.

Ha valaki mellőzöttnek érzi magát, az nem múlik el, csak ha önmaga és mások is tesznek érte. Így aztán az sem elhanyagolandó szempont, ha erre odafigyelünk társas kapcsolataink során - az üzleti életben is. Hiszen minél jobban érzi magát valaki társaságunkban, annál pozitívabban viszonyul hozzánk. Csak nyerhetünk vele!

3 dolog, amivel megoldhatunk minden konfliktust

2. Az embereket elsősorban önmaguk érdeklik

Üzleti partnereinket, főnökünket, beosztottainkat, az állás interjúztatókat is sokkal jobban érdekli a saját személyük, mint mi, akikkel tárgyalniuk kell. Ez az emberi tulajdonság sokakat csalódottá tesz, úgy érzik, hogy a másik fél önző, érzéketlen.

De nem kell emiatt elkeseredni, mi magunk is így működünk. Ilyen egyszerű. Ősidők óta belénk vésődött emberi tulajdonságról van szó, a túlélési ösztön az, hogy saját érdekünkben cselekszünk és gondolataink is ekörül forognak. Ez az alapja az életben maradásnak is. Természetesen vannak ebben átmenetek, de alapvetően csak nyerhetünk azzal, ha beszélgetés során a másik félre irányítjuk a szót.

Például beszélgessünk:

- az ő pozíciójukról
- az ő véleményükről
- az ő terveikről
- az ő hobbijukról
- az ő családjukról
- az ő érzéseikről

Nem tanácsos saját magunkról beszélni a fenti témakörökben, amíg nem kérdeznek efelől. Az erősebb kommunikációs vénával rendelkezők azonban ezt megtehetik, de akkor is szőjék bele, hogyan kapcsolódik ez a másik félhez, miért mondjuk el neki. A sikeres kapcsolatépítés és -ápolás érdekében mindig vegyük figyelembe ezt az alapszabályt. Csak nyerhetünk vele!

3. A viszonzás természeti törvénye

Ellenállhatatlan, ösztönös késztetés, hogy ha kapunk valamit, azt hasonlóképpen viszonozzuk. Hasonlóképpen! Éppen ezért ha pozitív stílusban tárgyalunk egy ismeretlen féllel, vagyis nyitottak, barátságosak és őszinték vagyunk vele, akkor ugyanerre érez késztetést a másik is. Különösen szerencsés párosítás, ha az előző két pontban részletezetteket is beleszőjük társalgásunkba.

De fordítva is igaz. Ha zárkózott és távolságtartó a viselkedésünk, akkor könnyen barátságtalannak tarthatnak bennünket és hasonló viselkedést kapunk cserébe. Ha lekezelően, nagyképűen közlünk valamit, hasonló választ várhatunk. Ha valakit megsértünk, az illető lesni fogja az alkalmat, mikor adhatja vissza. Ugye, hogy semmi szükség ezekre a negatívumokra? Mennyivel jobb, ha pozitívan állunk a másikhoz? Csak nyerhetünk vele!

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Legyünk bölcsek, és emelkedjünk felül akár azon is, hogy nekünk kell megelőlegezni mások felé egy-egy pozitív gesztust, véleményt. Persze, lehet rossz napunk, lehetünk fáradtak, kimerültek, amikor úgy érezzük, nem megy. De ha ez tartósan fennáll, ne másban keressük a bűnbakot, nekünk is tenni kell azért, hogy az említett 3 alapvető elvárásunknak mások is eleget tegyenek. Vagyis, hogy mi is részesüljünk benne.

Forrás: Allan és Barbara Pease: A kapcsolatteremtés művészete, Fiesta kiadó.

Készítette: S. G.

Címkék: kommunikáció, beszélgetés, karrier, viselkedés