A férfiak inkább mások vezetését tűzik ki célul, míg a nőket ez kevésbé motiválja, ők inkább egy-egy terület szakértőjévé szeretnének válni - derült ki egy kutatásból. A pályakezdőkben már eleve kódolva van a nemi megkülönböztetés. Mint arról már írtunk: az egyik legszembetűnőbb különbség a pályakezdő férfiak és nők között a fizetési elvárások alakulása. A frissdiplomás férfiak magasabb fizetést tartanak reálisnak, mint a nők: átlagosan csaknem 25 ezer forinttal magasabb összeget kérnek munkáltatójuktól.

Mi fontos a nőknek?

A fiatalok munkahelyi elvárásai között a nemek szerint nincs számottevő különbség: az első négy szempont, vagyis a vonzó fizetés, a megbízhatóság, a szakmai fejlődés és a csapatmunka teljesen megegyezik. Utána viszont a nőknél a munka és a magánélet kiegyensúlyozottsága megelőzi a karriert, míg a férfiak esetében inkább a szakmai pályafutás kerül előtérbe.

Ez a különbség a nők és a férfiak között a munkahelyen

A felsőoktatásban tanuló nőket a jó fizetés kevésbé motiválja a diploma megszerzésében - áll az Educatio Nonprofit Kft. egyik felmérésében. Alacsonyabb fizetéssel is megelégszenek, mint azonos területen tevékenykedő férfitársaik.

A női egyetemisták vagy főiskolai hallgatók inkább a munkanélküliséget akarják elkerülni a felsőfokú oklevéllel, egyszóval a biztonságot és a társadalmi visszajelzést, megbecsülést keresik. A másik nem hajtóereje ezzel szemben a magasabb fizetés és a vezető pozíció elérése.

Ez a különbség a nők és férfiak között

A nőkre inkább jellemző az empátia, az odafigyelés, az önfeláldozás, az alkalmazkodóképesség. Ezzel szemben a férfiaknál sokkal fontosabb például az önérvényesítés, az agresszivitás, a karriervágy, a versenyszellem. Ez meghatározza a pályaválasztásukat is - véli Nagy Beáta, a Tárki kutatója egy tanulmányában. A fenti tulajdonságokat a gyermekkori nevelés során erősítik a két nem képviselőiben, de emellett fiziológiai különbségek is vannak a férfiak és a nők között.

A Házipatika.com egyik cikkében az agyunk felépítésének a különbségeiről ír: a női agyban sokkal jobb az összeköttetés a bal és a jobb agyfélteke között, emiatt tudnak egyszerre több dologra figyelni. A férfiak viszont gyorsabban észlelik az információkat, és azonnal végrehajtsák az összetett feladatokat - mert az agyuk elülső és hátsó része között jobb az összeköttetés.

Az anatómiai különbségek tehát megmagyarázhatják a nők és férfiak eltérő tulajdonságait is. Agyuk felépítése miatt tudják a férfiak észleléseiket koordinált mozdulatokba átültetni, a nők viszont az elemzéssel és a megérzéssel nyert információkat tudják egymással jobban összekötni - derül ki a Pennsylvaniai Egyetem vizsgálatából. A nőknek jobb az arcmemóriája, a férfiak pedig könnyebben értelmezik a térképet.

Előítéletek

A nyugati típusú társadalomban a nemekre jellemző sztereotípiák nagyon erősek. A munkahelyen is. Egy tanulmányban azt olvashatjuk, hogy a nők és a férfiak zöme úgy viselkedik a munkahelyén, hogy megfeleljen ezeknek az elvárásoknak.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A nők például a problémák esetében óvatosan, körültekintően és diplomatikusan járnak el. Nem szívesen vállalják a konfliktust, mert az nem illik bele a kollégák által elvárt "gondoskodó" szerepkörbe. A keményen fellépő nőket általában kellemetlen, erőszakos, törtető személynek tartják.

A férfiak többsége határozott, vállalja a konfliktusokat, érzelemmentesen dönt, kerüli a túlzott gondoskodást. Kevésbé mélyítik el a munkahelyi kapcsolatokat, a beszélgetéseik inkább szakmaiak, nem pedig magánéleti problémákról szólnak.

A munkáltató fejében is ott vannak a nemi sztereotípiák. A tanulmány szerint az egyik munkaadó sokkal inkább elfogadhatónak tartotta a fizetés nélküli szabadságra való igényt, amikor egy férfi világ körüli útra ment, mint amikor egy apuka a gyereke születése miatt akart otthon maradni.

Összeállította: Durbák Ildikó

Címkék: női munka, állás, munkahely, nemi sztereotípia, előítélet