Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Első benyomás csak egyszer van, nincsen második lehetőség a javításra. Vagy ha egy kis szerencsével mégis adódik, akkor keményen meg kell küzdeni az akkor már fennálló előítéletekkel.

„A munkatársaid annyira vesznek komolyan, amennyire te komolyan veszed saját magadat” – tartja a mondás.

Az első napokban lehetősége lesz találkozni azokkal az emberekkel a cégen belül, akik segíthetik a karrierjét, de adott esetben blokkolhatják is azt. Az első benyomásuk az öltözködés, a megjelenés, a pontosság alapján sok mindenre kihathat. Az első napokban senki nem azt várja Öntől, hogy alakítsa át a szervezetet vagy nagy horderejű döntéseket hozzon. Tisztában vannak vele, hogy minden új belépő egy tanulási folyamaton megy keresztül, így az első időszakban inkább az ismerkedésre, a céges kultúra, információk megtanulására és a munka kapcsolatok kialakítására kerül a hangsúly.

Néhány tipp, mely a beilleszkedést segíti

Pozitív hozzáállás

Ne csak szavakkal, hanem metakommunikációval is fejezze ki örömét, hogy részese lehet a csapatnak, mosolyogjon, legyen barátságos, közvetítse azt az üzenetet az új kollégái felé, hogy boldog, mert velük együtt dolgozhat a cég céljainak megvalósulásáért. Akár így van, akár nem. Mindenki szívesebben dolgozik egy kedves, kiegyensúlyozott kollégával, mint egy Savanyú Jóskával.

Öltözködés

Az első napokban egy fokkal öltözködjön üzletiesebben, mert soha nem lehet tudni, mikor kell bemutatkoznia a nagyfőnöknek vagy mikor kell kimennie egy fontos ügyfélhez. A belépés előtt, különösen, ha a cégnél voltak az interjúk, érdemes körbenézni, hogy milyen öltözködés a megengedett, javasolt az új helyen. Az interjú során gyorsan felmérheti az ott dolgozók öltözködését. Érdemes az első napon már rákérdezni, hogy van-e öltözködési szabályzat (dress code) a cégnél, lehet-e pénteken lazítani (jeans day).


A sikeres munkahelyi beilleszkedés titkai
 

Nevek

Senki sem várja el Öntől, hogy az első nap végére emlékezzen minden új munkatársa nevére, de a lehetőségekhez képest próbáljon minél több nevet memorizálni. Ha elfelejti valakinek a nevét, ne körülményeskedjen, egyszerűen kérdezze meg újból.

Kérdések

Az első időszakban még nem kell megváltani a világot, inkább figyeljen, szemlélődjön, értse meg a folyamatokat, összefüggéseket. „Az első héten még nincsenek rossz kérdések” – ilyenkor még nem kellemetlen kérdezni, hiszen nem is tudhatja, hogyan működnek a folyamatok, gépek, milyen szokásai vannak a közösségnek. Inkább ilyenkor kérdezzen és tanuljon, mert ha csak néhány hét elteltével derül ki, hogy valamivel nincsen tisztában még mindig, akkor könnyen kialakulhat önről az a kép, hogy érdektelen és felületes, noha csak elmulasztott 1-2 dolgot az elejét tisztázni.

Orientáció

Ha az új cégénél van szervezett orientáció, akkor mindenképpen vegyen részt rajta, ne bliccelje el a kevésbé érdekes részleteket sem, és jegyzeteljen végig.

Legyen kezdeményező

Kérjen nyugodtan feladatot már az első napon! Jobb, ha hamar belefolyik a munka menetébe, mintha azt látják, hogy csak ül unottan. Általában az első néhány nap az ismerkedésé, ilyenkor kevesebb feladatot adnak. Ha unatkozik, nyugodtan legyen proaktív és kérdezze meg, hogy kinek tud segíteni és miben. Persze, az a legjobb, ha a közvetlen főnökéhez fordul.

Információ gyűjtése

Ameddig nem öntik el a feladatok, addig gyűjtsön információt a vállalatról, szervezetről, ismerkedjen a folyamatokkal, céges irányelvekkel, célokkal és a stratégiával. Intranetről (ha van), céges kézikönyvekből, szabályzatok, utasítások elolvasásából sok-sok információ nyerhető a cégről, amelyeknek később még a hasznát veheti.

Először figyeljen, utána beszéljen

Az első időben érdemes a hangsúlyt a megfigyelésre helyezni, beszélgessen, hallgassa meg mások véleményét, figyeljen. Ez most az információ gyűjtés időszaka.

Érkezzen korán, maradjon tovább

AZ első időben érdemes korán érkezni és egy kicsivel tovább maradni, elsősorban azért, hogy minden munkát korrekten be tudjon fejezni, illetve így is megmutatni, hogy mennyire komolyan veszi a feladatait. Ha már kialakult Önről egy pozitív kép és látják, hogy elkötelezetten és keményen dolgozik, akkor néha tarthat hosszabb ebédidőt, vagy elmehet korábban, hogy valamit elintézzen, de először le kell valamit tennie a céges asztalra.

Pletyka

A munkahelyi pletykáktól és furkálódásoktól igyekezzen magát távol tartani. Ne menjen bele kicsinyes szurka-piszkákba, ezzel csak a saját életét mérgezi és az energiáit köti le. Egy megosztott munkatársi közösségben kínos játszmák alakulhatnak ki, hogy kinek az oldalára álljon a friss munkavállaló. Ezekből inkább diplomatikusan maradjon ki.

A sikeres munkahelyi beilleszkedés titkai

 

Magánügyek intézése

Valamennyi magán intéznivalója mindenkinek van munkaidő alatt, de ezeket igyekezzen a minimumra szorítani és csak a valóban nagyon fontos telefonokat intézze röviden a munkaideje alatt.

Munkaidő után

Ha a munka után beülnek valahova a kollégái vagy elmennek egy rendezvényre, akkor érdemes velük tartania, hiszen ez kiváló lehetőség arra, hogy jobban megismerjék egymást és elősegíti, hogy Ön is a csapat részévé váljon.

Kommunikáció a főnökkel

Törekedjen arra, hogy rendszeres legyen a kommunikáció Önök között. Gondoljon arra, hogy a főnöke nem gondolatolvasó, tehát ha valami gondja van, akkor nyugodtan kérdezzen, ha javaslata van, mondja el. Kérjen rendszeres visszajelzést a teljesítményéről és kérdezzen rá, hogyan tudna fejlődni.

Köszönet

Köszönje meg a kollégáknak a segítségét, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy az első időszakban ne legyen annyira elveszett az új munkahelyén.

Kapcsolati háló

Figyeljen arra, hogy minél több emberrel ismerkedjen meg a cégen belül. Ha lehetősége van, menjen el belső képzésekre, előadásokra. Ugyanez vonatkozik a szakmai rendezvényekre is: vegyen részt konferenciákon, továbbképzéseken, minél több helyre tegye le a névjegyét, hogy minél szélesebb körben ismerjék meg Önt.

Új embernek lenni egy vállalatnál izgalmas és kicsit félelmetes is. Ilyenkor még minden ismeretlen, ami számtalan új lehetőséget hordozhat magában. Ha jól sáfárkodik a lehetőségekkel, akkor kihozhatja a legjobbat mindenből.