Az elmúlt években számos állami intézkedés született annak érdekében, hogy több nő dolgozzon. Ezek közé tartozik a Munkahelyvédelmi akcióterv, a gyed-extra vagy épp a Munka törvénykönyvének az a passzusa, amely szerint a kisgyermekes nők kérhetik a részmunkaidős foglalkoztatásukat. A bölcsődei, óvodai férőhely-bővítés, a családi napközikre vonatkozó szabályozás lefektetése pedig közvetve segített a szülőknek az elhelyezkedésben.

Közel 30 nő kapott munkát

Kiemelten a kisgyermekes nők munkába állási nehézségeire kínált megoldási modelleket az elmúlt két évben a GAK Nonprofit Kft. Munka-Család Egyensúly Programja, melynek keretében a szervezet és konzorciumi partnerei - a Gödöllői Királyi Kastély, a Művészetek Háza Gödöllő és a Gödöllő COOP Zrt. - összesen 49 szülő újra munkához juttatását vállalták. A program egyik fő célkitűzése az volt, hogy támpontokat adjon a munkavállalóknak és munkaadóknak a családbarát foglalkoztatás elősegítésére.

"Összesen 49 fő végezte el sikeresen a programon belüli képzési lehetőségek valamelyikét. A képzések azokat a kompetenciákat fejlesztették, melyek a sikeres munkavállaláshoz elengedhetetlenül szükségesek" - mondta Csapó Beatrix a GAK Nonprofit Kft. programvezetője.

Állást adtak az anyukáknak

Figyelmet fordítottak így az önismeret, önértékelés, kommunikáció, időgazdálkodás, munka és magánélet összeegyeztetésére is az új szakismeretek elsajátítása mellett. "28-an jutottak munkához ebben az időszakban, közülük 23-an már legalább 6 hónapot el is töltöttek új munkahelyükön" - tette hozzá.

A projekt keretében 16 fő bértámogatására volt lehetőség, akik az együttműködő konzorciumi partnereknél helyezkedtek el támogatott foglalkoztatásban (GAK Nonprofit Kft.: 5 fő, Művészetek Háza Gödöllő: 3 fő, Gödöllő COOP Zrt.: 6 fő, Gödöllői Királyi Kastély: 2 fő).

"Nem csak a képzési programmal, hanem gyakorlati intézkedésekkel is szerettük volna segíteni a kisgyermekes anyukák visszailleszkedését, ezért munkaidejük kialakításánál figyelembe vesszük a reggeli óvodai, iskolai elfoglaltságot, és bolthálózat szinten biztosítjuk rugalmasan a munkakezdés időpontját" - fűzte hozzá Dr. Dúl Udóné a Gödöllői COOP Zrt. vezérigazgatója.

Így segítettek

A projekt egyik fő célkitűzése volt a Gödöllői és Aszódi Kistérség gyermekgondozásból visszatérő kisgyermekes szülők felkészítése volt a sikeres munkavállalásra - ismertette a program fő célkitűzéseit is Csapó Beatrix.

A nagyszámú jelentkező közül kiválasztott 49 kisgyermekes szülő a munkáltatók igényeihez igazodó szakmai felkészítő képzéseken és pszichoszociális felkészítésen vett részt. Ez utóbbi során egyéni és csoportos tréningeket tartottak a résztvevőknek, többek között fejlesztették a kulcsképességeiket, segítséget nyújtottak a munka-magánélet összehangolásában, egyéni mentorálást és tanácsadást kaptak, emellett a munkaadói és munkavállalói szempontok összeegyeztetésében is tanácsot adtak, illetve álláskeresési ismereteket is oktattak nekik.

A cég 2006 óta foglalkozik munkaerő-piaci projektekkel, azóta több, kisgyermekes szülőknek szóló programot valósítottunk meg - tette hozzá a program szakmai vezetője.

"Jó példa ennek megvalósulására a Művészetek Házában támogatott foglalkoztatottként elhelyezkedett ügyfélszolgálati asszisztensünk, aki kisgyermekes szülőként az intézmény gyermekprogramjainak megvalósításában egyéni érintettsége és személyes ambíciói kapcsán koordinálja sikeresen a szervezést, asszisztensi munkája mellett" - mondta el Kovács Balázs a Művészetek Háza Gödöllő ügyvezető igazgatója.

A munkaadóknak is tanácsot adtak

A projekt második elemeként a GAK Nonprofit Közhasznú Kft. a munkaadók számára ingyenes esélyegyenlőségi érzékenyítő tréningeket és tanácsadást tartott, hogy minél több kisgyermekes szülő kapjon lehetőséget a későbbiekben is a munka világába való visszatérésre.

Az esélyegyenlőségi tréning elősegíti a családbarát munkahelyi kultúra elterjedését és a hátrányos helyzetű munkavállalókkal és álláskeresőkkel - kisgyermekesekkel, megváltozott munkaképességűekkel, 50 évnél idősebb, illetve tartós munkanélküliekkel - szembeni negatív előítéletek csökkentését.

A program során 10 munkaadónak nyújtottak esélyegyenlőségi szolgáltatásokat, a tréningen és a tanácsadáson túlmenően esélyegyenlőségi tervet is elkészítették.

"Az esélyegyenlőség kérdése kiemelten fontos számunkra. Nemcsak a gyesről gyedről visszatérők szempontjából, hanem minden más a témában érintett és a Gödöllői Kastély látogatói oldaláról vizsgálva is. Külön örömünkre szolgált így, hogy egy általunk kiemelten kezelt kérdésben a munkavállalók majdnem teljes létszámban kaphattak esélyegyenlőségi képzést a projekt keretein belül" - mondta Dr. Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatóhelyettese.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A program harmadik összetevője egy komplex gyermekfelügyeleti rendszer kiépítése és működtetése volt. Létrehozták a SZIL-HÁZ Családi Napközit, majd annak átalakulását követően a Palánta Családi Napközi és Játszóházat. Itt a gyermekek felügyelete mellett közösségi teret is kialakítottak kamaszok és felnőttek számára. A családi napközi munkatársai a projektben dajka képzésben résztvevők közül kerültek ki.

Nóra-hálózat

A gyermekvállalást követően munkát kereső nők 2014 őszétől az ország tíz városában számíthatnak majd a civilszervezetek összefogásából alakult Nóra-hálózat segítségére.

Már júniustól elérhetők lesznek Kaposváron, Pécsen, Szegeden, Debrecenben, Egerben, Miskolcon, Gödöllőn, Székesfehérváron, Balatonalmádiban is elérhető helyi Nóra-pontok, ahol álláskeresési, karriertervezési és antidiszkiminációs tanácsadást nyújtanak az érintetteknek, reintegrációs tanácsadást a munkáltatók számára, és a helyi munkaerő-piac sajátosságainak ismeretében ösztönzik, koordinálják a megyei/regionális együttműködést.

A hálózat ötlet- és projektgazdája a JÓL-LÉT Alapítvány, amely a női munkavállalás egyenlő esélyeinek megteremtéséért több mint egy évtizede dolgozik Budapesten, és működteti projektfinanszírozástól függetlenül állandó díjmentes tanácsadói szolgáltatását.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: női munka, gyes, gyed, munkanélküliség, álláskeresés