Ezért menekülünk a munkahelyünkről

Minden harmadik munkavállaló már legalább 1 éve játszik a gondolattal, hogy új munkahelyet keressen magának, ezzel szemben 37 százalékuk hamar dönt és a lépést is gyorsan megteszi - derül ki a Profession.hu legfrissebb felméréséből.

A kutatás eredményei szerint a dolgozók 40 százaléka mondott már fel a munkahelyén: legtöbben a jobb fizetés reményében (56 százalék), azonban minden harmadik munkavállaló szakmai fejlődése és az új kihívások miatt nyitott a váltásra (30 százalék).

Ezért menekülünk a munkahelyünkrőlA Profession.hu-n 9000-nél is több állás között válogathatunk!

Kifejezetten sokan, minden negyedik beosztott a vezető személye miatt dönt a távozás mellett, emellett befolyásoló tényező még a pozitív visszajelzés és a továbbképzési, illetve előrelépési lehetőség hiánya is. További szempontként felmerült még a stresszes, feszült munkahelyi légkör is.

Ezért menekülünk a munkahelyünkről

Sokan hónapok óta gondolkodnak a váltáson

A megkérdezettek csupán 16 százaléka nem tervezi, hogy önként továbblépne. A többiek közül viszont sokan nem hamarkodják el a döntést: minden második megkérdezett hónapokat tölt gondolkodással, harmaduk akár 12 hónapja gondolkodik a munkahelyváltáson.

Az alkalmazottak 37 százaléka ezzel szemben gyorsan hoz döntést és cserél munkahelyet. Az új állást a válaszadók 42 százaléka nem bízza a véletlenre, a meglévő állásviszony mellett is folyamatosan figyelik az álláshirdetéseket és építik kapcsolati hálójukat. 22 százalékuk ugyan nem keres aktívan állást, de mindig nyitott a megkeresésekre.

Ezért menekülünk a munkahelyünkről

Rugalmasan váltanak karriert

"A hazai gazdasági helyzet pozitív változásával egyre többen vállalják a munkahely váltás kockázatait, akár tíz-húszezer ezer forintért is. A gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogy a magasabb fizetés reménye az első számú ösztönző tényező. A tendencia különösen jellemző a Z, valamint az Y generáció fiatalabb, nyelveket beszélő tagjaira. Körükben az egy munkahelyen eltöltött idő az elmúlt évek tapasztalatai alapján 9 hónappal rövidült, ami nagy kihívást jelent a vállalatok számára. Munkáltatóként azonban érdemes mérlegelni, hogy pusztán az anyagi juttatásokkal hosszú távon nem lehet jobb teljesítményre sarkallni a kollégát" - tette hozzá a kutatás eredményeihez Sámson Dorottya, a Profession.hu toborzási szolgáltatások csoportvezetője, a VigyázzÁllás című, álláskeresőket segítő könyv szerzője.

A válaszadók 55 százaléka legalább egyszer váltott már szakterületet, 14 százalékuk csak a tanult szakmájától tért el. Összességében elmondható, hogy pályafutásuk során leginkább a magasabb fizetés és a szakmai fejlődés, új kihívások motiválják legjobban a munkavállalókat.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: munkahely, álláskeresés, munkakeresés, motiváció