Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Ha frissdiplomás lennék, akkor tudnám, hogy manapság mindenkinek nehéz elhelyezkedni és már előre tudatosan készülnék erre a megmérettetésre, mégpedig úgy, hogy a tanulás évei alatt igyekeznék munkát vállalni, lehetőleg a szakirányomhoz kapcsolódó helyen. Ha ezt nem tudnám megvalósítani, akkor próbálkoznék, ösztöndíjakat szerezni vagy nemzetközi diákszervezeteken keresztül munkához jutni, esetleg nyári táborokban dolgoznék, azaz arra törekednék, hogy az önéletrajzomat ne legyen gond megtölteni. A szakmai gyakorlatokon kívül beírnám még a tantárgyaimat és a szakdolgozatom tematikáját is. Szakdolgozatom témájának igyekeznék valami „használhatót” választani, amelynek köze van a leendő szakmámhoz és a szakdolgozathoz gyűjtött anyagokból vagy tudásból még profitálhatok.

Rendszeresen járnék állásbörzékre és tájékozódnék a szakmai fórumokon, hogy ha nem rendelkezem olyan specifikus tudással, mellyel a többi frissdiplomás ne rendelkezne, akkor vajon mivel tudnám megnyerni leendő munkaadóimat. Felturbóznám a nyelvtudásomat – különösen az angolt, és mindent megtennék, hogy az államvizsgára a szükséges nyelvvizsga(k) is meglegyen(ek), hogy rendben megkaphassam a diplomámat.

Céltudatosan tájékozódnék

Ha frissdiplomás lennék, felmérném a lehetőségeimet és nagyon céltudatosan próbálnék állást találni. Nem jutna eszembe, hogy egy újabb szakot elvégezzek vagy mesterképzésben vegyek részt, hogy ezzel tovább halogassam a pályakezdés idejét, mert tudnám, hogy a következő szak elvégzése után 2-3 év múlva ugyanígy zéró munkatapasztalattal vágok neki a keresésnek, legfeljebb nem egy, hanem két diploma lesz a zsebemben.

Tudnám, hogy a legkönnyebben az informatikusok és programozók, gépészmérnökök tudnak elhelyezkedni 200 ezer Ft körüli (feletti) havi bruttó bérrel. Tájékozódnék, hogy általában milyen összeghatárok között szoktak az én területemen pályakezdőknek ajánlatot tenni. Nemcsak a kezdő havi bruttó bérre fókuszálnék, hanem figyelembe venném, hogy milyen képzések, tréningek vannak a cégnél, rákérdeznék, hogy van-e mentor program, van-e lehetőség külföldi tapasztalatszerzésre, milyen karriertámogatási rendszer működik, van-e teljesítményértékelés és bónuszrendszer, működik-e cafeteria?

Ha a tipikusan túlképzéses szakok egyikén végeznék, azaz bölcsész, jogász, HR-es, pénzügyes, kommunikációs diplomám lenne, akkor megpróbálnám a legtöbbet kihozni informatikai tudásomból, idegen nyelvismereteimet csúcsra járatnám, és az idegeire mennék minden közeli és távoli rokonomnak, barátomnak és ismerősömnek, annyiszor kérdezném meg őket, hogy hallottak-e valamilyen nekem való álláslehetőségről.

  Ha frissdiplomás lennék  

Sötétebb napokon lehet, hogy azon szomorkodnék, hogy a „büfé- és ruhatár” szak helyett valami használhatóbb, piacképesebb tudásra kellett volna szert tennem, és elgondolkodnék, hogy mi a jobb: ha az érdeklődésünknek vagy a munkaerő-piaci helyzetnek megfelelően választunk szakmát.

Ha frissdiplomás lennék és behívnának interjúra, akkor mindenképpen alaposan felkészülnék a cégből és átgondolnám, hogy milyen karriercéljaim vannak. A „Miért szeretne nálunk dolgozni?” kérdésre semmi esetre sem válaszolnám, hogy „Mert közel van az albérletemhez”, hanem igyekeznék a hangsúlyt arra helyezni, hogy mennyi tanulási lehetőség, szervezett képzés, mentor program, keresztirányú mozgási lehetőség van és ráadásul más üzleti kultúrákat is megismerhetek a jóhírű cégen belül.

Multihoz vagy kisebb magyar céghez

Ha olyan helyzetbe kerülnék, hogy döntenem kellene, hogy egy globális (multi) cégnél vagy egy kisebb magyar vállalkozásnál kezdjem a karrieremet, akkor azt mérlegelném, hogy az előbbinél erősen leszabályozott keretek között, egy folyamat egy kis részében lehetne nagyon alaposan elmélyülni folyamatos támogatás és rendszeres képzés mellett. A munkaidő egy részében angolul/németül kellene kommunikálnom szóban és írásban, tehát az idegen nyelvtudásom nem kopna meg, sőt jelentősen fejlődne. A cégen belül a teljesítményértékelésen alapuló személyre szabott fejlesztési tervek képezik a lehetséges karrierút alapját, azaz minden ki van találva, csak be kell lépni a rendszerbe.

Egy kisebb magyar vállalkozásnál nagyobb a felelősség, hamarabb kerülhetnék döntési helyzetbe, lehet, hogy több vagy nagyobb területre is rálátásom lenne, ugyanakkor nem biztos, hogy a folyamatok és felelősségi körök teljesen leszabályozottak. A képzésekre nem biztos, hogy nyílik lehetőség, karrierrendszer nem valószínű, hogy működik. Ha az idegen nyelvtudásom biztos lenne, azaz folyékonyan beszélnék 1-2 idegen nyelvet, akkor megpróbálnék bekerülni egy Üzleti Szolgáltató Központba (Business Service Centerbe). Sőt az is lehet, hogy még a diplomám megszerzése előtt vállalnék részmunka idős munkát, ha van rá lehetőség.

Ha frissdiplomás lennék, akkor tájékozódnék, hogy vajon milyen tulajdonságokat értékelnek a potenciális munkaadók. Átgondolnám, miért lehet fontos egy cégnek, hogy jó csapatjátékos legyek, aki képes egy csapaton belül feladatokat megosztani, kommunikálni munkatársaival és a lehetséges konfliktusokat kezelni. Arra is figyelnék, hogy legyen bennem rugalmasság, nyitottság, tanulási hajlandóság és lehetőleg késztetés arra, hogy minél gyorsabban tanuljam meg az új dolgokat. Fontos az is, hogy észrevegyem a problémákat és tudjak megoldási ötletekkel előállni.

Ha frissdiplomás lennék, akkor nem vetném el az ötletet, hogy külföldre menjek, legalább 1-2 évre, hogy megismerjek egy másik kultúrát, nyelvtudásomat a napi kommunikációban csiszoljam és távol az otthonomtól önállósodjak és lelkileg megerősödve és magabiztossággal felvértezett tudatos munkavállalóként térjek vissza. Arra is felkészülnék, hogy pincérként, pizzafutárként, vagy éppen házvezetőnőként keressem meg a havi béremet.

Ha ma lennék frissdiplomás, akkor nem lennék könnyű helyzetben, ezért tudatos rákészüléssel vágnék neki az első komoly munka megszerzésének.