Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Mesterséges intelligencia: kinek és mire jó?

A mesterséges intelligencia már ma is átszövi napjainkat: Németországban egy ingatlanügynökség algoritmusok segítségével deríti fel a meghirdetés előtt, hogy milyen ingatlanok kerülnek a közeljövőben a piacra, de olyan app is fejlesztés alatt van, ami a köhögésünk hangmintája alapján el tudja dönteni, koronavírus-fertőzöttek vagyunk-e. A filmiparban is használnak olyan mesterséges intelligencián alapuló szoftvereket, melyek egy készülő film forgatókönyvét tudják összevetni a korábban megjelent produkciókkal, elemzve azok bevételét, kritikai visszhangját és a közösségi médiában érkezett véleményeket. 

Annak érdekében, hogy a gazdaságot és a társadalmat felkészítsék a mesterséges intelligencia által kiváltott változásokra, társadalmi ismeretterjesztésre van szükség. Az MI kihívás keretében december 1-jétől az ai-hungary.com oldalon elérhető online alapozón bárki részt vehet, a laikus érdeklődők és az üzleti szféra képviselői számára egyaránt hasznos kiindulási alapként szolgál.

"Mesterséges intelligencia (MI) kihívás elnevezéssel kampányt indított az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az MI Koalíció azzal a céllal, hogy 2021 végére egymillió ember nyerjen átfogó áttekintést az MI technológiában rejlő lehetőségekről, illetve közülük legalább százezren online alapozó formájában ismerjék meg az MI-vel kapcsolatos legalapvetőbb tudnivalókat" - közölte az MTI-vel Jakab Roland, az MI Koalíció novemberben újraválasztott elnöke.

A kampány áttekintést nyújt az MI legfontosabb ismérveiről, és a felhasználási esetek bemutatásával rávilágít arra, hogyan segíti a technológia mindennapjainkat, valamint a vállalati hatékonyságot - tette hozzá.

A jelenlegi, nagyjából három óra alatt teljesíthető alapozó szintet a közeljövőben további specifikus lépcsőfokok követik, amelyek szélesebb körű, egyben egyéni érdeklődéshez igazított ismereteket adnak. Jakab Roland tájékoztatása szerint az MI kihívást 2021 végéig hirdették meg, azonban folyamatosan bővítik, és hozzáigazítják a technológiai vívmányokhoz. 

Magyar kisvállalatoknak is hasznos lehet

Az MI Koalíció elnöke a következő év feladatairól elmondta: tavasszal indul az MI Innovációs Központ, amely az MI alkalmazások széles körű elterjesztésével kívánja növelni a magyar vállalatok versenyképességét. Ennek keretében konzultációs szolgáltatást és olyan információs csomagot kínálnak majd, amely az érdeklődő kkv-k számára iránytűként szolgál, hogy saját tevékenységükhöz milyen MI-alapú megoldások léteznek, és azok hogyan szolgálják személyre szabott igényeiket. 

Kapcsolódó álláshirdetések

Üzleti és mesterséges intelligencia tapasztalattal rendelkezőknek már most is kínálkoznak állások: tucatnyi lehetőség közül válogathatunk, ha a BI, MI területen szeretnénk elhelyezkedni.

Ha az IT programozás, fejlesztés területén keresünk állást, itt találhatjuk meg a számításunkat, de az IT üzemeltetés is számos lehetőséget kínál.

A legtöbb szakembert Budapesten és Pest megyében keresik, de érdemes ránéznünk a vidéki opciókra is.

Más szempontok érdekelnek bennünket? Keressünk személyre szabott beállításaink szerint a többezer friss hirdetés között!

Szemezgessünk a fentiek között, és jelentkezzünk minél több helyre. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítéstFrissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy a munkáltatók ránk találhassanak. Amennyiben pedig úgy érezzük, karrierünket egy szakmában folytatnánk, ide kattintva gyűjthetünk hasznos információkat a pályaváltásról, itt pedig a területen jellemző bérekről tájékozódhatunk.   

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala