Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Magyarország a világ harmadik legnagyobb kukoricatermesztője

A cég az MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a francia Bonduelle csoport által termelt kukorica 36 százaléka Magyarországon készül. 120 gazda közel tízezer hektáron termesztette a zöldséget, amiből a szezon legforgalmasabb napján akár 5 millió kukoricakonzerv is készült a három hazai (nagykőrösi, békéscsabai és nyírszőlősi) üzemben.

A GMO-mentes magból növesztett kukorica a betakarítástól számított fél napon belül a lezárt konzervbe kerül, hőkezeléssel tartósítják, így nincs szükség tartósítószerre és adalékanyagokra - írják.

Hazai piacon a termés öt százalékát értékesítik, 95 százalékát világszerte 28 országba exportálják. A koronavírus-járvány első hulláma idején nagyon megnőtt a kereslet a konzerv (illetve a fagyasztott) termékek iránt, március azonban igen kedvezőtlen volt. Magyarország a világ harmadik legnagyobb kukoricatermesztője, tavasszal azonban a feldolgozási szezon még nem kezdődött el, így a 2019-es készletekből kellett ellátni mind a hazai, mind az exportországok igényét - reagált Szirbek András, a Bonduelle marketing igazgatója az MTI ezzel kapcsolatos kérdésére.

 A cég Magyarországon 1992 óta van jelen, akkor alapították a nagykőrösi üzemet. Békéscsabán 2003-ban, Nyírszőlősön 2012-ben jött létre a gyár. Magyarországon 980 dolgozót foglalkoztatnak, összesen 465 ezer konzervet gyártanak. Békéscsabán 55 ezer tonna kukorica, 20 ezer tonna zöldborsó és 10 ezer tonna bab és csicseriborsó konzervet gyárt 350 dolgozó évente. 

Aktuális álláshirdetések

A mezőgazdaságban jelenleg csaknem 100 álláslehetőség közül választhatunk: keresnek nemesítési technikust, cukorrépa termesztési asszisztenst, környezetvédelmi szakértőt is. 

Ha az élelmiszergyártás terület lenne érdekes számunkra, a Bonduelle hirdetéseit itt érjük el, a Győri Keksz álláshirdetéseit az alábbi linken, a Nestlé Hungária hirdetéseit pedig itt találjuk. A Fevita aktuális állásai erre találhatóka Pick hirdetéseiért ide kell kattintani. 

Állások gyártás területen, beleértve minden gyártási területet: több mint 1000 álláslehetőség

Mérnökként több mint 900 állás közül válogathatunk országszerte, a kifejezetten friss diplomásoknak és pályakezdőknek szánt munkalehetőségeket itt találjuk, míg a senior, 5-10 év tapasztalattal rendelkező mérnököknek szóló hirdetések erre vannak.

AJÁNLÓ: A koronavírus miatt új állást keresőknek létrehozott felületünk, az Álláskeresési Térkép egy helyen tartalmaz minden fontos információt: az álláskeresési járadék igénylésétől az állásinterjús felkészülésig.

Ha még csak keressük a nekünk való állást, akkor nézzünk körül az álláslehetőségek között, személyes prioritásaink szerint. Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, és ha tovább növelnénk esélyeinketkérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, így biztosan azonnal értesülünk a nekünk való új munkákról!

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala