A brit külügyminiszter szerint Nagy-Britanniának akár arra is fel kell készülnie, hogy kilép az Európai Unióból, ha nem sikerül egyezségre jutnia Brüsszellel az EU-bevándorlás szigorításának kérdésében.

Philip Hammond, akivel a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap közölt szombaton interjút, kijelentette: a brit EU-tagság sorsa nem is a brit kormány kezében van, hiszen a kormányzó Konzervatív Párt tervei szerint erről majd népszavazással dönthetnek a brit választók. Hozzátette: szeretné őszintén tudatni német kollégájával, hogy ha Berlin nem enged a bevándorlás kérdésében, akkor nem valószínű, hogy a britekkel el lehetne fogadtatni a jelenlegi helyzetet a 2017 végéig esedékes referendumon.

A London által igényelt uniós reformok tárgyalási folyamata még az elején tart, de tárgyalni csak úgy szabad, ha "az ember készen áll arra is, hogy felkeljen az asztaltól és kivonuljon" - mondta Hammond. A The Daily Telegraph értelmezése szerint ez egyenes utalás arra, hogy a brit kormány kész lenne kilépni az Európai Unióból, ha nem jut megállapodásra Brüsszellel a bevándorlás ellenőrzésének kérdésében.

A brit kormány által igényelt migrációs szigorításokat azonban a legutóbbi sajtóértesülések szerint Németország elveti. A Der Spiegel című német hírmagazin minapi értesülése szerint Angela Merkel német kancellár akkor sem lenne hajlandó az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás London által követelt korlátozásának támogatására, ha Nagy-Britannia e korlátozások nélkül kilépne az EU-ból.

David Cameron brit miniszterelnök az elmúlt hetekben több nyilatkozatában is kijelentette, hogy a brit kormány álláspontja szerint nem lehet feltételek nélküli jognak tekinteni az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgást. A brit miniszterelnök a minap azt mondta, hogy a bevándorlás szigorításának kérdésében nem fogad el nemleges választ Brüsszeltől.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Philip Hammond a The Daily Telegraph által szombaton közölt interjúban azonban kijelentette: a német álláspont korántsem annyira merev, mint amire a Berlinből érkező "zajokból" következtetni lehetne. A brit külügyminiszter szerint London a jelenlegi EU-szerződések "kiterjesztett értelmezésére" fog törekedni, ami lehetővé tenné az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás szabályainak megváltoztatását az EU-szerződések Németország által kivihetetlennek minősített módosítása nélkül.

Hammond kijelentette: uniós kollégáinak nem akarná hivatalosan felvetni a Londonban lehetséges megoldásként felmerült EU-bevándorlási kvótarendszert, mert "ha az ember kimondja azt a szót, hogy kvóta, azonnal becsapódnak előtte az ajtók", vagyis ebben a kérdésben nyelvezetbeli elemek is nehezíthetik a helyzetet. Ezért inkább más mechanizmusokról lehetne tárgyalni, amelyek azonban ugyanahhoz az eredményhez vezetnek - mondta részletek nélkül a brit külügyminiszter.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: külföldi munka, állás, Nagy-Britannia