Profession

Szuper az új bruttósítás?

2010. február 24. Forrás: Profession.hu - Hajós Dániel

Hasznos: - + Nyomtat

Az újév újabb adómódosítással kezdődött. 2010. január 1-jétől lépett életbe a kormányrendelet, minek értelmében bevezetésre került a szuperbruttósítást. A munkáltatók kevésbé, de a munkavállalók jellemzően bíztak abban, hogy az előzetes jóslatok beválnak és egy kicsivel többet kapnak hó végén. Ám az egyszerű növelés helyett inkább csak a bonyodalmak nőttek meg számottevően a munkavállalók oldalán.

Ez az újabb, szuper hangzatos adóváltoztatás egyszerűen annyit takar - avat be az adóváltoztatás lényegébe Takács Károly adótanácsadó - hogy a munkavállalók személyi jövedelem adóalapjához hozzá teszik a munkáltató által fizetett 27 százalékos járulékalapot. Ez, az eddig a foglalkoztatót terhelő járulék a 24 százalékos nyugdíjbiztosítási, a 1,5 százalékos természetbeni egészségbiztosítási, a 0,5 százalékos pénzbeli egészségbiztosítási, valamint az 1 százalék mértékű munkaerő-piaci járulék összességét jelenti. Így 100 egység bruttó bér helyett most 127 egységgel számolnak a bérszámfejtők és kapják meg a dolgozók szja-alapját. Ettől lesz szuper a bruttó.

Ez önmagában - állítja az adószakértő - hátrányosan befolyásolná az adózók nettó fizetését, azonban a szuperbruttósítással egy időben csökkent az szja-adómértéke is (az alsó sávban 18 százalékról 17 százalékra, a felső sávban 36 százalékról 32 százalékra módosult). A legalsó sávhatárt egészen 5 millió forintig tolták, ezért a hivatalosan foglalkoztatottak nagy része 2010-től - ameddig a szuperbruttósítás hatályban marad - egykulcsos adót fizetnek.

Nyertesek-vesztesek

Takács Károly szerint: összességében a munkavállalók jelentős többségének kedvezett az új rendszer és csak a kiemelten magas jövedelműeknek került kevesebb a hó végi borítékjukba. Az adótábla kiszélesítésének köszönhetően a minimálbéren dolgozók 1000-1500 forintot nyertek a módosításon, mert ennyivel emelkedett meg az a tétel, ami az adójukat csökkenti. Ám az adómódosítást megelőző tájékoztatás, kommunikáció nem terjedt ki arra, hogy elmondják a munkavállalóknak miként érvényesíthetik a nyereményüket. Ugyanis, akik nem tettek nyilatkozatot arról, hogy kérik év közben az adójóváírást, valamivel kevesebbet vihettek haza az újév első fizetéseiből.

Így járt Kollár Gábor is, aki raktárvezetőként dolgozik, a minimálbérnél csak egy leheletnyivel többért egy nagyvállalatnál és a januári fizetése közel kétezer forinttal volt vékonyabb. Ő és sok sorstársa csak a jövő évi adóbevalláskor igényelhetik vissza a túlfizetésüket és realizálhatják a változtatás hasznát.

A 200 ezer forintot környékén kereső munkavállalók - a szakértő számításai szerint - közel 13 000 forinttal többet vihetnek ezentúl haza. A szuperbruttósítással a bruttó 250-300 ezer forintot kereső dolgozók nyernek a legtöbbet, amit 20-25 000 forintra kalibrál a szakember. E fölött viszont megtorpan a tendencia és a matematika rideg szabályai miatt: csökkeni kezd a nyeremény határ. A bruttó havi 1 millió forintos álomhatár közelében a munkavállalók arra kalkulálhatnak, hogy érzékelhetően kevesebb nettó jövedelmet kapnak 2010-ben.

Takács Károly szerint a szuperbruttósítás legnagyobb vesztese maga a költségvetés. Ugyanis a változtatás hatálya nem érinti a minimálbért, amin gyakorlatilag az aktív dolgozók legnagyobb hányadát - nagyjából egy millió munkavállaló - foglalkoztatják Magyarországon. Ezért ez a halmaz továbbra sem veszt részt közteherviselésben, ami tovább rongálja a munkaerő-piaci egyensúlyt.

- Profession.hu

További cikkek a munkaerőpiaccal kapcsolatban

Kapcsolódó témák

Elbocsátáshullámtól félnek a munkaerő-kölcsönzők

2012. február 09.
-

A bérkompenzációs szabályzás miatt ellehetetlenülhetnek a munkaerő-kölcsönző cégek.

Bővebben

Kelendőek a Malév-pilóták

2012. február 08.
-

Több légitársaság is érdeklődik a Malév-pilóták iránt, ezért állásbörzét is tartanak nekik.  

Bővebben

További cikkek a munkaerőpiaccal kapcsolatban

Kérdezze szakértőinket!

Herczku Mónika
Herczku Mónika Karrier-tanácsadó
Baráth András
Baráth András Önéletrajz-szakértő
Dr. Hargittay Szabolcs
Dr. Hargittay Szabolcs Ügyvéd, munkajogi szakértő
Gerlei Béla
Gerlei Béla Karrier-tanácsadó

Kalkulátorok

  • Szabadság kalkulátor

    Számolja ki a Profession.hu kalkulátorával, hogy Ön hány nap szabadságra jogosult!
    Tovább
  • Bériránytű

    Ismerje meg, hogy az Ön szak-
    területén dolgozó munkavállalók milyen fizetési igényt támasztanak a munkaadókkal szemben!
    Tovább
www.facebook.com/Profession.hu

Keressen a cikkek között

A cikkekben való kereséshez írja be a kulcsszót, és nyomja meg az OK gombot.