Nagy-Britannia

A kormányzó brit Konzervatív Párt a jelenlegi tagállamokra is kiterjedő számszerű bevándorlási korlátozást kíván bevezetni a szegényebb kelet-európai EU-társállamokkal szemben: London korlátokat akar állítani a bevándorlás elé olyan uniós országok esetében, amelyeknek hazai összterméke (GDP) "eltér" Nagy-Britanniáétól.

A brit kormánykoalíció az utóbbi hónapokban sorra jelentette be az uniós állampolgárok nagy-britanniai munkavállalási feltételeinek szigorítását, és az unión belüli szabad munkavállalás egész rendszerének átalakítását is követeli.

Ennek oka a munkavállalók "tömeges vándorlása" Nagy-Britanniába. Egy tanulmány, amelyet személyesen David Goodhart, a Demos nevű kutatóműhely igazgatója terjesztett 2012-ben a kormány elé, kiemeli, hogy a 2004-es EU-bővítés utáni hét évben csak Nagy-Britanniába majdnem 1,5 millió munkavállaló érkezett a keleti tagállamokból az előzetes becslésekben szereplő évi néhány tízezer helyett, és közülük egymillióan tartósan letelepedtek.

Országok, ahol korlátoznák a külföldi munkásokat

Az elemzés szerint "ez volt a legnagyobb békeidőbeli népvándorlás az európai történelemben". Ráadásul 2014 januárjától lejártak a román- és bolgár állampolgárok más uniós államban való munkavállalását korlátozó átmeneti rendelkezések is, így a bevándorlás még nagyobb méreteket ölthet.

Németország

A német kormány idén augusztusban elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette az uniós társállamokból érkező bevándorlókra vonatkozó munkavállalási szabályok szigorításáról szóló javaslatait. Az EU-ból érkező bevándorlók túlnyomó többsége törvényes keretek között végez munkát, és foglalkoztatottságuk meghaladja a valamennyi bevándorlót jellemző foglalkoztatottsági szintet, azonban a munkavállalási korlátozások lebontása, a munkaerő szabad áramlásának kiteljesedése visszaéléseket is eredményezett és gondokat okoz egyes városi önkormányzatoknak.

A bevándorlókat érintő intézkedések közül kiemeljük, hogy a munkakeresés céljából Németországa költöző uniós állampolgárok legfeljebb fél évig maradhatnának az országban, ha nem rendelkezek munkaviszonnyal (jelenleg nincs korlát).

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A hatóságok továbbá kitilthatnák Németországból mindazokat az uniós bevándorlókat, akik törvénytelen eszközökkel - így csalással, adatok, dokumentumok hamisításával - szereznek jogot a németországi tartózkodásra, vagy ilyen módon szereznek hozzáférést a szociális ellátórendszer juttatásaihoz, például munkanélküli támogatáshoz vagy családi pótlékhoz.

Svájc

Svájc helyzete kivételes, annak ellenére, hogy nem tagja az Európai Uniónak. Az EU-svájci kétoldalú megállapodások révén az Európai Unió korlátozás nélküli hozzáférést biztosít számára az egységes európai piachoz, a svájciak bárhol letelepedhetnek az EU-ban, és 430 ezren éltek is ezzel a lehetőséggel. Svájcban a 2014 februárjában zajlott népszavazáson szűk többséggel, de megszavazták az országban dolgozó külföldiek számának korlátozását.

Az okok az előzőekhez hasonlók: "A külföldről az országba irányuló migrációs folyamatok saját állampolgáraik életterét veszik el, veszélyeztetik a migráns országokhoz képest kiugróan magas életszínvonalát" - olvashatjuk a népszavazást kezdeményező euroszkeptikus Svájci Néppárt (SVP) nyilatkozatában.

Fontos tudnivalók, további cikkeink:

enlightened ... Shift+R javĂ­tja ennek a kĂŠpnek a minosĂŠgĂŠt. Shift+A javĂ­tja az oldal Ăśsszes kĂŠpĂŠnek minosĂŠgĂŠt. Itt olvashatnak arról, hogy mi az a 10 dolog, amihez minden uniós állampolgárnak joga van, ha külföldi munkát vállal!

enlightened ... Shift+R javĂ­tja ennek a kĂŠpnek a minosĂŠgĂŠt. Shift+A javĂ­tja az oldal Ăśsszes kĂŠpĂŠnek minosĂŠgĂŠt. Ilyen veszélyek leselkedhetnek ránk külföldi munka esetén.

enlightened ... Shift+R javĂ­tja ennek a kĂŠpnek a minosĂŠgĂŠt. Shift+A javĂ­tja az oldal Ăśsszes kĂŠpĂŠnek minosĂŠgĂŠt. Hat dolog, amit kötelező elintézni, mielőtt külföldre megyünk dolgozni.

enlightened ... Shift+R javĂ­tja ennek a kĂŠpnek a minosĂŠgĂŠt. Shift+A javĂ­tja az oldal Ăśsszes kĂŠpĂŠnek minosĂŠgĂŠt. A Profession.hu-n ilyen külföldi munkákat találhatunk.

Készítette: Dr. Hargittay Szabolcs

Címkék: külföldi munka, munkajog, állás, EU