A Business Insider összegyűjtötte azt a 13 karrier tanácsot, amely egyértelműnek tűnik, mégis ritkán hallhatjuk.

1. Az új munkahelyen fogadjuk el az első ebéd- vagy kávémeghívásokat!

Ha az első pár alkalommal visszautasítjuk ezeket a lehetőségeket, pillanatok alatt kiközösítettnek és kívülállónak fogjuk érezni magunkat.

2. Ne akarjunk túl elfoglaltnak tűnni!

A jó képességű és szorgalmas munkavállalók egy része azért nem kap előléptetési lehetőségeket, mert rengeteg plusz feladatot vállal, és folyamatosan az látszik rajta, hogy úszik a munkában. Ha valaki túl stresszesnek tűnik, a főnök azt a következtetést fogja levonni, hogy az illető nem áll készen arra, hogy nagyobb felelősséggel járó feladatokat lásson el.

3. Ne melegítsünk halat az irodai mikróban!

A kollégák iránti tapintatlanság és érzéketlenség magas foka, ha erős illatú ételeket melegítünk a közös konyhában. Egy ilyen apróság sokat elárul hozzáállásunkról.

4. Minél feljebb kerülünk a ranglétrán, sikerünk annál inkább a pluszfeladatok elvégzésén múlik!

A munkaköri leírásban foglaltakat mindenki el tudja végezni, akit az adott pozícióba felvettek a céghez. A ranglétrán feljebb kerülve a siker titka már nem (csak) ezek teljesítésén múlik, sokkal fontosabbá válik, hogy hozzá tudunk-e adni valamilyen plusz értéket a munkánkhoz. Hozzunk be friss megközelítést, ötleteket, projekteket és indítványozzunk reformokat!

A 13 legjobb karrier tanács, amiről mindenki hallgat

5. Figyeljünk a telefonálási szokásainkra!

Lehet, hogy nem gondoltunk rá, de kollégáink látják, hogy amikor csörög a mobiltelefonunk, mielőtt felvennénk, minden alkalommal leellenőrizzük a kijelzőn, hogy kitől érkezik a hívás. Ha legközelebb ők hívnak, és nem vesszük fel, tudni fogják, hogy valószínűleg szándékosan soroltuk őket hátra a fontossági listán.

6. Segítsük kollégáinkat akkor is, ha nem származik belőle közvetlen előnyünk!

Igazán nem kerül nagy energiába néhány kérdést megválaszolni, ajánlást írni vagy kinyitni az ajtót valaki előtt. Ezek az apró figyelmességek később egészen váratlan szituációkban fognak majd megtérülni.

7. Értékeljük a cégtől távozó volt munkatársakat!

Bármennyire is furcsán hangzik, karrierépítés szempontjából azok a kollégáink, akik más vállalathoz távoztak, bizonyos esetekben jóval értékesebbek, mint jelenlegi munkatársaink. Ne hanyagoljuk el a kapcsolattartást velük, mert ők jelenthetik az utat új lehetőségek és az előrelépés felé.

8. Azok a gyengeségeink ártanak nekünk a legjobban, amelyeknek nem vagyunk a tudatában!

Mindenkinek van gyenge pontja, és ez általában egy olyan rossz szokásunk, aminek nem vagyunk a tudatában. Szükségünk lesz mások segítségére és független véleményére annak érdekében, hogy tenni tudjunk ellene.

9. Ha új készségeket akarunk elsajátítani, utánozzuk azokat, akik már profik benne!

Amikor el akarunk érni egy új szintet egy készség elsajátításában, keressünk valakit a környezetünkben, aki már mestere ennek. Egyszerűen figyeljük meg, majd utánozzuk őt.

10. Kérdezzük meg a főnökünket, mi a legnagyobb szakmai problémája!

Tegyük fel a kérdést főnökünknek arról, mi a legnagyobb kihívás, amivel jelenleg szembesülnie kell, majd ajánljunk fel megoldásokat. A főnök problémájának megoldása a lehető legjobb út a sikerhez.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

11. Ne csak felfelé akarjunk kapaszkodni a vállalati ranglétrán!

Nem árt, ha nem csak felfelé, hanem oldalra is kitekintünk, ha karrierépítésről van szó. Szerezzünk képesítést és tudást a szakmánkat kiegészítő területeken is, a lehetőségek ugyanis azokat érik el a leginkább, akik széles körű tapasztalatokkal rendelkeznek.

12. Az önteltség "karrier gyilkos"!

Ne úgy álljunk hozzá a karrier témájához, hogy bizonyos dolgok márpedig járnak nekünk! Legyünk hálásak azért, amit elértünk és dolgozzunk szorgalmasan!

13. Nézzük meg, ki dolgozik alattunk és segítsünk neki!

Ne essünk abba a hibába, hogy csak feletteseink kegyeit keressük. Ha egy projekten dolgozunk, figyeljünk rá, hogyan tehetnénk könnyebbé azoknak a munkáját, akik a következő lépést végzik.  

Címkék: karrierépítés, előléptetés, munkatársak, kollégák, főnök, karriertervek

Szemlézte: Fogas Krisztina