Elküldtük az önéletrajzunkat 50-60 vagy akár 100 céghez, sokszor heteket kell várnunk arra, hogy valamilyen visszajelzést, illetve jó esetben telefonos megkeresést kapjunk. Írjuk le egy füzetbe vagy egy Excel táblázatba, hogy mikor hova küldtük el az önéletrajzunkat, az egyes állások kapcsán kivel beszéltünk, mi a cég profilja. Ugyanis néhány hét elteltével már nem fogunk rá emlékezni, és kellemetlen helyzetbe kerülhetünk emiatt.

Miért hasznos listát készíteni? Íme 8 tipp:

1. Tudnunk kell, melyik állás miatt telefonálnak!

Végre megcsörren a telefon, az egyik álláspályázatunk sikeres volt. Ám elég rossz fényt vet ránk, ha percekig azt próbáljuk kideríteni, hogy vajon ez most melyik is a sok jelentkezés közül. Ez akkor igazán kellemetlen, ha például többféle szakmája van az álláskeresőnek, és a beszélgetés elején egyáltalán nincs képben, hogy a bolti eladói vagy a varrónői állás miatt hívták-e.

8 tipp, hogy eligazodjunk az álláskeresés labirintusában

2. Ne keverjük össze a munkáltatókat!

Nem minden cégnév alapján tudjuk azonnal, hogy mi is a vállalat profilja. Ebben is segíthet a lista, ahová odaírhatjuk, hogy például az XY Kft. üdítőitalokat forgalmaz, az YX Kft. pedig traktorokat értékesít. Ha az álláskereső összekeveri a munkáltatókat, az nem segíti őt a kedvező elbírálásban, mert azt mutatja, hogy nem összeszedett, nem figyel oda a saját álláskeresési folyamatára.

3. Mentsük el az álláshirdetés szövegét!

Az álláshirdetésben a munkaadók felsorolják, hogy milyen képzettséget, készségeket és gyakorlatot követelnek meg a jelentkezőktől. Ez nemcsak az önéletrajz megírásánál nyújt segítséget, hanem akkor is, amikor az állásinterjúra készülünk. Akár a kulcsszavakat is kikereshetjük és leírhatjuk a szövegből, és érdemes azt is megjegyezni, hogy hol jelent meg a hirdetés.

4. Írjuk fel a kapcsolattartó nevét!

Néha az e-mail cím alapján is tudhatjuk, hogy ki az, aki "begyűjtötte" az önéletrajzokat. Ha ez nem egyértelmű, akkor is hasznos lehet kideríteni, hogy ki a HR-es a cégnél, és neki címezni a kísérőlevelet. A listánkba írjuk bele ezt a nevet is! (Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy ez a személy fog majd telefonálni nekünk a cégtől. Ha másvalaki hív, akkor ő nevét is jegyezzük fel mindenképp, és a későbbiekben nála érdeklődjünk.)

5. Fontos a dátum!

Írjuk le, hogy mikor jelentkeztünk az egyes álláshirdetésekre. Általában két-három hét eltelhet, amíg egy toborzási folyamat eljut odáig, hogy a potenciális jelölteket telefonon értesítsék. Egyes munkaadók az önéletrajzunk elküldése után egy automatikus választ küldenek, amelyben megírják azt is, hogy mennyi időn belül jelentkeznek. Ha már eltelt a megadott idő, és még nem érkezett visszajelzés, akkor érdemes érdeklődnünk, hogy hogy áll a kiválasztás.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

6. Ne jelentkezzünk többször ugyanarra az állásra!

Nem vet jó fényt az álláskeresőre, ha többször is beadja ugyanarra az állásra a pályázatát. Ez figyelmetlenséget sugall, ami hátrányt jelent számára a kiválasztás során. Ha viszont véletlenül kétszer is jelentkezünk ugyanoda, akkor egy újabb levélben mindenképpen kérjünk elnézést az újbóli pályázatért.

7. Ne töröljük ki a leveleket!

A munkaadók általában telefonon hívják be állásinterjúra a jelölteket, de az is előfordulhat, hogy e-mailt küldenek. Mindenképpen küldjünk visszajelzést, biztosítsuk a munkaadót, hogy ott leszünk az adott helyen és időpontban. Ezt a levelezést ne töröljük ki, szükség lehet még rá, ha elfelejtjük a címet vagy a kapcsolattartó személy nevét.

Az elküldött pályázatok megőrzése is fontos lehet. Egyrészt ennek alapján is nyomon követhetjük, hogy mikor és kinek küldtük el az önéletrajzunkat, másrészt pedig az internetes postafiókunk bárhonnan elérhető, és az elmentett önéletrajzot bárhol és bármikor le tudjuk tölteni, szerkeszthetjük, újra elküldhetjük.

8. Ismerjük az önéletrajzunk tartalmát!

A saját önéletrajzát ismerje az álláskereső, ha ugyanis maga sem tudja mit írt le, komolytalanná válik, és megkérdőjelezi az igazságtartalmát a leírtaknak.

Készítette: Durbák Ildikó

Címkék: álláskeresés, munkanélküliség, önéletrajz, állásinterjú