"Feladunk egy hirdetést és nem ömlenek rá százával a jobbnál jobb jelöltek. Érdemes azonban komolyan elgondolkodnunk, hogy ennek mi lehet a valódi oka" - hívja fel a figyelmet Egyed Ildikó, az Aurum Recruitment munkatársa.

Vannak olyan munkakörök, melyek komoly speciális tudást és tapasztalatot igényelnek és nagyon nehéz rá akár egy jó jelöltet is becserkészni. Ezen kívül vannak hullámhegyek és -völgyek is az álláspiacon, hol több a váltani szándékozó jelölt, hol kevesebb.

A HR-esen is múlhat

"Viszont néha rajtunk múlik az, hogy hány munkavállaló figyelmét sikerül felkeltenünk egy-egy hirdetésre. A túl sablonos, semmitmondó kiírásokat észre sem veszik, de ha el is olvassák, jelentkezni biztosan nem fognak rá. A pozíció megnevezésén is sok állhat vagy bukhat. Nem ritkán láttunk már olyan kiírásokat, ahol a pozíció neve és az alatta felsorolt feladatok még csak köszönőviszonyban sem voltak" - vélekedik a karrier-tanácsadó. Ez utóbbi lehetett akár egy másik hirdetésből bent felejtett rész, vagy tényleg egy olyan szakmai baki, ami nem tűnt fel a HR-es kollégának.

Szerencsés esetben a HR egyeztetni tud az adott szakterület vezetőjével a pozíció meghirdetése előtt, hogy valóban azok a feladatok és elvárások szerepelnek-e benne, amire a jelölteket várják.

A hirdetés elijesztheti a pályázókat

Fontos figyelembe venni azt is, hogy a HR-es ne írjon túlzottan cégspecifikus dolgokat, mert egy kívülállónak az nem ad plusz információt és nem is győzi meg, rosszabb esetben még el is bizonytalanítja, mert úgy érzi, ő ahhoz nem ért. A tisztán HR-es fejjel megírt hirdetés legalább annyi veszélyt rejthet magában, mint a szakértők bevonásával megírt, túl sablonos verzió.

Az sem mindegy, milyen sorrendben szerepelnek az adott munkaköri feladatok és elvárások. Értelemszerűen a legfontosabbal kell kezdeni és logikailag nem csaponghat ide-oda a szöveg, mert ez szintén az sugallhatja, hogy a cég nem is annyira tudja, mit akar, vagy csupán nem fordít rá kellő figyelmet - tette hozzá Egyed Ildikó.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A leggyakoribb hibák

Minden esetben el kell gondolkodni azon is, hogy adott munkakörhöz milyen személyes kompetenciákra van szükség és csak ezeket kellene beleírni a hirdetésbe. A tanácsadó szerint a tények nem ezt mutatják. Sok esetben például analizáló, tervező pozícióknál megjelenik a kiváló kommunikációs készség, de egy sales-esnél nem várja el ugyanezt a HR-es.

"Kérjük az utazási hajlandóságot és végül az interjún kiderül, hogy mindössze évente kétszer kellene csak külföldre utazni, ugyanakkor egy, az országot folyamatosan járó beszállító-fejlesztőt nem tájékoztatunk a rugalmasság és mobilitás fontosságáról. Folyékony nyelvtudást kérünk olyan munkakörökben, ahol csupán pár angol nyelvű e-mailt kell megírni, miért is? Talán azért, mert ha egy jól beszélő kollégát szerzünk, később akár más jellegű feladatot is rá tudunk bízni? Ha ilyen szándékunk van, akkor ennek adjunk hangot a kiírásban is és jelezzük, hogy lehetőség van akár továbblépésre, oldalirányú váltásra is" - sorolta a hibákat.

Jó önéletrajzot csak jó hirdetésre lehet készíteni

Egy álláshirdetés pontosan olyan, mint egy újságcikk: ha az eleje nem figyelemfelkeltő és tényszerű, nem biztos, hogy tovább olvassák. Ilyenek a pályázók által benyújtott motivációs levelek, önéletrajzok is.

"Mi HR-esek elvárjuk, hogy a jelölt CV-je maximálisan illeszkedjen a kiíráshoz és megtaláljuk benne azokat a kulcsszavakat, amiket keresünk. Az álláskereső nem várhatja el ugyanezt tőlünk?" - tette fel a kérdést Egyed Ildikó. Igazán jó önéletrajzot csak igazán jó hirdetésre lehet készíteni.

Igényes, tudatos pályázókat, csak igényesen és tudatosan elkészített pályázati felhívással tudunk elcsípni. Ha már ügyesen megtanultunk hirdetést írni és még mindig nincs jelentkezőnk, nos akkor nem árt fejvadászhoz fordulni, mert ők rendelkeznek azokkal a kapcsolatokkal, akik a hirdetéseket nem is olvassák és ők képesek nekik olyan vonzón "eladni" egy pozíciót, melyre nem tudnak aztán nemet mondani.

Címkék: önéletrajz, munka, álláskeresés