Két hónap üzlete két nap alatt - Personal Hungary 2010 (X)
2010. szeptember 03. Forrás: Profession.hu
A Personal Hungary rendezvénysorozatot idén október 27-28. között immár hetedik alkalommal rendezik meg Budapesten, a SYMA Sport- és Rendezvénycsarnokban. A Professional Learning, a Tréning, Képzés-fejlesztés és eLearning Szakkiállítás harmadszorra nyitja meg kapuit a Personal Hungary-val egy időben és egy helyen.
A Personal Hungary a szakma egyik legfontosabb találkozási helye. Évről évre nő az érdeklődés a rendezvény iránt, amelyre ez évben is több mint 2200 döntéshozót, ügyvezető igazgatót, HR-menedzsert, tréning szakembert, és HR-es kollégát várnak.
A szakkiállítás programjait a döntéshozók igényei szerint állítják össze, az értékesítésre fókuszálva, a résztvevők pedig professzionális szakmai környezetben építhetnek új üzleti kapcsolatokat vagy cserélhetnek tapasztalatokat hazai és külföldi szakemberekkel.
A Professional Learning a Personal Hungary ötletein és gyakorlatán alapul. A szakma már tudja, hogy a jövőbeni sikerek titka a tudás, hiszen az egy életen át tartó munkahely helyébe az egy életen át tartó tanulás lépett. A kiállítóknak - a tréning szektorból, az e-learning, a továbbképzés, a felsőoktatás, az MBA illetve nyelvképzési programok területéről érkező szakemberek - lehetőségük lesz arra, hogy bemutassák a képzéssel és képzés-fejlesztéssel kapcsolatos szolgáltatásaikat a standjukon, a gyakorlati fórumon és az Action-Zone tréning területen is. A Professional Learning kiemelten foglalkozik a tréning, az üzleti továbbképzés, céges nyelvoktatás és a szervezetfejlesztés témakörökkel.
Az Action-Zone tréning terület a Professional Learning speciális helyszíne. Itt az érdeklődők a passzív előadásokkal, prezentációkkal ellentétben saját tapasztalataik útján szerezhetnek benyomást egy adott témával kapcsolatban. A 30 perces szemináriumok, workshopok alatt az idelátogatók a bepillanthatnak a cégek munkamódszereibe és szolgáltatásaiba.
A MeetingPoint a "nagy találkozások" helyszíne. A szakkiállítás mindkét napján HR-vezetők oszthatják meg tapasztalataikat egymással, kérhetnek szakmai véleményt egy-egy komplex kérdésben. A MeetingPoint moderátora Dr. Bodó Péter nemzetközi vállakozásvezetési tanácsadó-tréner, mester-képző coach lesz.
A tavalyi sikerre és a résztvevők pozitív visszajelzésekre alapozva ismét KIÁLLÍTÁSRA felkészítő TÉRÍTÉSMENTES Workshopot szervezünk szeptember 8-án Kiállítóink részére. A Personal Hungary és Professional Learning szakkiállítások koncentrált üzleti lehetőséget biztosítanak a kiállítóink részére, amelynek professzionális hasznosítása a befektetést többszörösen megtérítheti.
A workshop keretében hasznos tippekkel, ötletekkel szolgálunk kiállítóinknak annak érdekében, hogy megjelenésüket még sikeressebbé tegyük.
Aki lépést akar tartani a szakmával, annak a Personal Hungary 2010 gyakorlati fórumain, kerekasztal-beszélgetésein, tréningein a helye, és talán sikerül két hónap üzletét két nap alatt lebonyolítania.
Szeretne Ön is kiállítónk lenni? Várjuk kérdéseit, ötleteit és felvetéseit a +36-1-886-2840 vagy +36-1-886-2844-es telefonszámokon.
A rendezvények programját honlapunkon olvashatja: http://www.personal-hungary.hu
A kiállítói listát a követlező linken tekintheti meg:
http://www.personal-hungary.com/content/e1081/e1084/index_hun.html

- Profession.hu
További cikkek a munkaerőpiaccal kapcsolatbanKapcsolódó témák
Elbocsátáshullámtól félnek a munkaerő-kölcsönzők
A bérkompenzációs szabályzás miatt ellehetetlenülhetnek a munkaerő-kölcsönző cégek.
BővebbenKelendőek a Malév-pilóták
Több légitársaság is érdeklődik a Malév-pilóták iránt, ezért állásbörzét is tartanak nekik.
BővebbenKalkulátorok
-
Szabadság kalkulátor
Számolja ki a Profession.hu kalkulátorával, hogy Ön hány nap szabadságra jogosult!Tovább -
Bériránytű
Ismerje meg, hogy az Ön szak-Tovább
területén dolgozó munkavállalók milyen fizetési igényt támasztanak a munkaadókkal szemben!










